in , ,

Szezonnyitó alapítványi bál a Vajdában

Hagyományosnak mondható, hogy az őszi bálak sorát a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajda Péter Alapítvány rendezvénye nyitja. Az idén sem volt ez másképp. 2016. október 15-én került megrendezésre negyedik alkalommal az evangélikus gimnázium tanulóinak támogatására szervezett esemény az Árpád szálló dísztermében.

Szép számmal gyűltek össze szülők, támogatók, hogy a közös, kellemes szórakozás mellett adományokat gyűjtsenek, amelyekkel az alapítvány a tehetséges tanulókat segíti a versenyeken való részvételben, a felkészülésben, jutalmazza az elért sikereket.

Az idei évben a műsorközlő szerepét Fodor Marian vajdás öregdiák vállalta. A vendégeket köszöntötte Kitajkáné Szántai Mária igazgató, Lázár Zsolt esperes úr a fenntartó képviseletében, és Babák Mihály polgármester úr az önkormányzat nevében.

Ezt követően kezdetét vette a műsor, amely az idén igazi meglepetéssel indult. Három számmal fellépett az iskola tanulóiból tavasszal alakult Flyers zenekar. (Mulholland Sadie 11.B– ének, Iványi Máté 10.A– szólógitár, Valach Vendel 12.A– basszusgitár, Dombi Bettina 10.B– zongora, Hodálik Hanna 11.B, Sindel Renáta 11.B, Ábrahám Rella 10.B– vokál, Gruner Benedek 10.B– dobok) Már több fellépésen vannak túl, és itt is nagy sikert arattak. A tavalyi bál bevételéből az alapítvány többek között hangszereket vásárolt az iskola számára, amelyeket többek között a zenekar is használ. Ezt követően a békéscsabai Jókai Színház két művésze, Komlósi Katalin és Nagy Róbert szórakoztatta a közönséget.

A finom vacsorát az idén is a Turul Kisvendéglő biztosította. A vacsora után kezdődhetett a tánc, melynek fergeteges nyitányaként egy csodás táncprodukciót láthattunk Farkas Boglárka, iskolánk 12.B osztályos tanulója, és párja, Rónyai Zoltán előadásában. Mindketten a Szentesi Silver táncklub versenyzői, és rangos nemzetközi eredményekkel büszkélkedhetnek.

Ezek után semmi nem zavarta a gondtalan szórakozást, amihez a zenét a Black Five zenekar szolgáltatta. Az est programját két alkalommal is tombolahúzás színesítette, amelynek során a nagylelkű támogatók jóvoltából értékes nyereményeket sorsolhattunk ki.

Sikeres, szép estén vagyunk túl, az iskola és az alapítvány nevében köszönjük a támogatást mindenkinek, aki hozzájárult az est megrendezéshez személyes jelenlétével, tombolatárgy felajánlásával, vagy támogatójegy vásárlásával.

Kitajkáné Szántai Mária
igazgató

Vélemény, hozzászólás?

Sovány Pál gólja

Hálószaggató Sovány-fejessel döntetlen a tabellavezető Mezőberény ellen

Dr. Jakab Gusztáv

Fontos tudománytörténeti leletre bukkantak a SZIE szarvasi karán